A fekete égbolton, a sötét fellegek között, hatalmas erejű mágiával gerjesztett villámok cikáztak, mígnem az egyik iszonyatos erővel vágódott a Stonehenge közepébe.
A hatás leírhatatlan volt!
Szóval, kő kövön nem maradt!
Heri Kókler tudta, a futás nem szégyen, sőt hasznos. Miközben lélekszakadva menekült, izé... tervszerűen visszavonult, speciális, világmegmentésekor használt ruházatába belekapott a menetszél. A haja a levegőben vibráló rengeteg elektromosságtól égnek állt, a lelkébe félelem mart, a szíve a torkában dobogott, és igen, az emésztése sem volt teljesen rendben.
Amikor az ősi kőoszlopok hatalmas robajjal elkezdtek összedőlni, Heri Kókler óriási lendülettel átugrotta a gonosz Gigawatt Voltmárvolt földbe süllyedt, káromkodó kezét, és futott, amerre csak rövidlátott. Ludvig, az aranybagoly, erős karmaiban máris hozta utána a Szent Ebonitrudat, emelyet korunk hőse totálkárt szenvedett varázspálcája helyett forgatott. De a legjava még csak most következett!
