A Hiedelmek költészete Arany, Mikszáth, Gárdonyi s mások műveiben azt az esztétikai, poétikai, „bensőségértékbeli” többletet igyekszik feltárni, amely a folklorizmus (mitologizmus) hozama. Ez az „értéktöbblet” valamikor tudatos teremtő tevékenységben jött létre. Ha maga az alkotó talán nem is élte vagy hitte, ám ismerte a nép hiedelemvilágát: azt a sajátos, színes és költői „világmagyarázatot”, amely a nemzet „mitikus tudatának” törzsökös része. A mai olvasó kevésbé ismeri a szépirodalomnak ezt a tápláló erét, s ennek következtében kevesebb érték jut el hozzá e művekből, mint a korábbi, a hiedelmek „válságdimenziójában” is tájékozódó szerencsésebb nemzedékekhez. A Hiedelmek költészete éppen a „rejtőzködő” értékekre szeretné felhívni a figyelmet: az irodalomtanárokét, a magyar szakos hallgatókét, ám valójában minden olvasóét. Toldi Miklós táltos-formátumú győzelmeire, Dalos Eszti és sorstársai aratótündérségének tragikumára, karneváli sokadalmak ünnepi örömére és nevetésére, Tamási „nyárközépi játékára”, amelyben „Elhullott a varju sereg / A kis madár előtt”… A szerző
