Az idegrendszerrel foglalkozó hazai kutatók és klinikusok között jól ismert egy sajátos ellentmondás: míg a magyar neurológia és pszichiátria éppúgy, mint az agykutatás, kétségtelenül a nemzetközi főáramlat része, addig néhány tudományos területen nemcsak élvonalbeli eredményeink nincsenek, de alapvető tájékozottságunk is hiányos. Neurobiológiánk és pszichológiánk tarka térképén éktelenkedő fehér foltok sorában egyik legbántóbb a hipnózis jelenségéről való információszegénységünk. Ez a körülmény feltétlenül indokolja Mészáros István könyvének megjelentetését. Ehelyütt nincs mód arra, hogy a hazai hipnóziskutatás és -alkalmazás elhanyagoltságának történeti gyökereit érintsük. Mindenesetre tény, hogy ez a kedvezőtlen helyzet viszonylag új keletű: a jelen munka is utal arra, hogy az orvosi stúdiumok között a század elején nálunk már oktattak hipnózis-tant; a pszichiátria olyan kiváló úttörői, mint Lechner Károly vagy Ranschburg Pál egyben korunk kitűnő hipnózisszakértői is voltak! Arra is kitér Mészáros dr., hogy a hipnózis-problematikával szemben bizalmatlanság, sőt értetlenség tulajdonképpen nem magyar specifikum, hanem világjelenség. Az utóbbi másfél évtizedben kezd csak oldódni ez a fagyos idegenkedés – nyilván az egzakt alapon álló kutatásoknak köszönhetően.
