A hírnév ereje második kiadása ismét borzolja majd a szakmai és kevésbé szakmai olvasók kedélyét. Mindig ilyen érzéseket kelt, amikor egy gondolkodó kutató egy lépést tesz a hallgató mély megértése és megértetése felé. A munka kíméletlenül tapossa le a diszciplináris határokat, megértetve ezek vizualitását. Mélyíti a tudást a szervezeti felszín, de a mélystruktúrák vonatkozásában is, ugyanakkor bármennyire furcsa, az egész csak az emberről szól.
A közgazdászok embere szemébe nézve látjuk, ahogy félkarú rablóként pörgeti agya a nullákat, s csodálkozunk, hogy Prága sommásan ennyire értékeli a legnagyobb hatalmú testületeit. Bálványunk az éppen elég, s a másoktól igényelt puritanizmusnak mélyén a kisajtolt profit egyre kevésbé magyarázható meg a maradékelven éhes nem-elit számára. Az átlagosan és nekem éppen elég – a másik számára nem csak kevés, de hordozza a katasztrófa fenyegetését is.
