„Ahogy mi látjuk, nem látja más, ahogy mi mondjuk, nem érti más...”
(Dusán Sztevanovity)
Tizenkilencen vagyunk ebben a könyvben. Sokan hiányoznak, tudom, szubjektív a válogatás. Van, aki visszavonult a nyilvánosságtól, van, aki már messze jár, van, aki még nem beszél, és van, aki már nem beszél, mert nincs közöttünk, és vannak még sokan, akikkel együtt dolgoztunk.
Hogy mi volt a célom? Még egyszer találkozni azokkal, akik egy időben mindennapos vendégek voltak a nézők otthonában, és akiket én is tisztelek, becsülök.
Köszönet mindenkinek, akik segítették a munkánkat.
Tartalom:
Szubjektív előszó (Krizsó Szilvia)
KépernyŐseink (Szegvári Katalin)
Vitray füstje...
Az Acélsodrony nem az életművem, hanem az életem műve - Aczél Endre
Inkább vállaltam a bizonytalan jövőt, mint az elvtelenséget - Berecz Anna
Az életem a fiamról szól - Érdi Sándor
Az utóbbi egy évtizedem kalandok sorozata volt - Gulyás Erika
Szabad vagyok - Havas Henrik
Ki örül annak, ha éppen csak felfér arra a vonatra, amit régen még vezetett - Horvát János
Egy kicsit hagyjanak még dolgozni! - Juszt László
Én egy profi amatőr vagyok - Kepes András
Ma is be tudnék szerelni egy szelepet egy hathengeres dízelmotorba - Kertész Zsuzsa
Könyékig vájkálni mások magánéletében, vicceseket mondani és hahotázni? Na nem! - Rangos Katalin
Rózsa Péter
Én a bulvársajtóban éhen halnék... - Sándor Erzsi
Sebes György
Megváltozott a világ, és én már nem vagyok a szereplője - Szilágyi János
Vajek Jutka, aki mindig újrakezdi...
Nem könnyű velem élni... - Vágó István
Amíg látom a vonat végét, addig futok utána... - Vicsek Ferenc
