„Egy ember életében a szülő a legfőbb tanú. Az árvaság nem nagy tragédia annak, aki tanúk nélkül kíván élni. Nagy előny az árvaság, mert végre egyedül lehet az ember. Sokan ezért még gyilkolni is képesek.”
Bán Zoltán András három elbeszélést egybegyűjtő kötetében semmi sem az, aminek első pillantásra látszik. Az Apám volt maró hangú pamfletjének távoli és megközelíthetetlen hőse, a holokauszttúlélőből lett sikeres író saját sorsának foglyaként lepleződik le. A Kotányi főhadnagy ávós tisztjének a haláltánca sajátos, már-már bizarr fénytörésben mutatkozik meg, jócskán távol esve az 1956-os forradalom eseményeinek megszokott ábrázolásaitól. Az operai szcenírozású bosszútörténet, a Hölgyszonáta esetében pedig jó ideig az sem bizonyos, hogy egyáltalán ki szövi a történet fonalát; az elbeszélés zenei logikával felépülő prózanyelve rendre különös utakra tereli az olvasót. S ha úgy találnánk, hogy bizonyos motívumok (legfőképpen a számvetés az Anya és a leszámolás az Apa alakjával, valamint a világszemlélet és az előadásmód eredendően zenei ihletettsége) egybekapcsolják a három történetet, bizonyára nem tévednénk nagyot - ez a kötet, ki tudja, talán nem is csupán egymás mellé helyezett novellák gyűjteménye, hanem hasonló alapkérdéseknek a körüljárása.
Bán Zoltán András Budapesten született 1954-ben. 1980 óta publikál rendszeresen irodalomkritikákat és Csont András néven klasszikus zenei tárgyú írásokat. 1990 és 1997 között a Beszélő munkatársa, 2001-től a Magyar Narancs kulturális rovatvezetője. Fordítóként többek közt Theodor W. Adorno, Heimito von Doderer, Robert Musil és Robert Walser műveit ültette át magyarra. Prózai munkái a Holmi című folyóiratban jelentek meg. Kritikáinak válogatott gyűjteményét Az elme szabad állat címen a Magvető adta ki 2000-ben. Kisregénye, a Susánka és Selyempina 2007-ben látott napvilágot a Scolar Kiadó gondozásában.
