Zoltán Balázs utolsó éves szegedi joghallgató 1965 szeptemberének egyik hajnalán arra ébred, hogy váratlan látogatói érkeztek, akik házkutatást tartanak nála, letartóztatják, s aztán harminckilenc napon át vallatják a rendőrségen. Ügyében ez csak prológ; több mint fél évig ül ítéletére várva, előzetesben, mert a Hruscsov-Brezsnyev-váltást kihasználó hazai poszt-sztálinisták csak nehezen tudják eldönteni, mi illene jobban rendcsinálási játszmájukhoz: az, hogy összeesküvést varrjanak páciensük nyakába, vagy érjék be egy sima izgatással. Zoltán Balázs bűne az, hogy mindig azt mondja, írja, amit gondol, és mindegy kinek, hol és mikor.
A szüntelen vallatások foglya csak befelé menekülhet, a képzeletbe, a tilthatatlan világba, ahonnan rabtartói nem tudják kicibálni. Ebből az álomragacsból lép elő Nagata no Takemori, a középkori japán főúr, hogy elmesélje, eljátssza hősünknek a sigeharai csata s a vérhólyaggá püffedt Hoszokava diktátor elleni felkelés történetét. Zoltán Balázs akkor kap magyarázatot sorsára, mikor összekeveredik benne saját története Takemoriéval. Ebben a helyzetben ugyanis teljesen mindegy, hol kezdődik Takemori vesszőfutása, és hol végződik az övé…
