Új hazámat egyre gyakrabban hívják Óz földjének: de mi volt előbb, a tündérmese vagy a becenév? Az Aussie (ausztrál) szót mindig ozzinak ejtették idelent, és L. Frank Baum Óz könyveiben feltűnően sok az utalás Ausztráliára. Ha véletlen is az egybeesés, a helybéliek jobban szeretik, ha a vendég a csodák csodájával és nem a fegyencmúlttal hozza őket kapcsolatba. Húsz év tapasztalatai alapján nem tudok nem egyet érteni velük. A másik epitethon ornans, a Szerencsés ország kicsit sántít. Egy ország nem lehet kétszáz évig folyton szerencsés, vagy ötszáz évig folyton szerencsétlen. A rossz időket át kell vészelni – fogcsikorgatva, nekigyűrkőzve, hittel, önbizalommal és optimizmussal, sőt derűvel: a szerencsét pedig ki kell használni – de legalábbis nem kell elszúrni. E könyv egy szerény kísérlet arra, hogy összefoglaljam, miként történt mindez, és mire vezetett. hogyan lett egy éhhalállal küszködő nyomorult fegyenctelepből a világ (egyik?) legélhetőbb országa, hogy egyesítette a távoli kontinens az Ó- és Újvilág értékeit, és hogyan ötvöződik mindez békésen a világuralmat átvenni készülő Délkelet-Ázsia szárnyalásával. Hogy lehet a másutt vergődő eszmékkel ezerféle kutlúrát megőrizni és egyetlen gondolat jegyében összefogni. És hogyan lehet bevándoroltként (lassanként) elfeledni a görcsöket és megnyílni egy emberibb élet felé. Belős békével túltenni magunkat az itt is létező hibákon, becsülni, ami megadatott, és nem elrontani azt, ami hátravan.
