Önarcképek Fidel Castrótól
„A zord megnyilvánulások és a zabolátlan álmok embere ő, formális, régimódi neveltetés őrzője, óvatos szavak és egyszerű magatartás megformálója, aki mindent elutasít, ami nem a hétköznapi gondolkodást tükrözi. Arról ábrándozik, hogy tudósai megtalálják majd a rák ellenszerét, miközben kialakította világgal dacoló, markáns külpolitikáját egy olyan szigeten, ahol nincs friss ivóvíz, és amelynek fő ellensége nem kevesebb mint 84-szeres területet tud magáénak. Magánéletét pedig olyan diszkrét módon védelmezi, hogy intim viszonyai mára a legendáját övező legtalányosabb rejtélyekké nőttek. Hiszem, hogy ő korunk egyik legnagyobb idealistája, s ez talán legkiválóbb erényének mondható, de a legnagyobb veszélyeket is éppúgy magában hordozza”. /Gabriel García Márquez/
Fidel Castróról, korunk történelmének legendás alakjáról számtalan életrajz született, azonban megírásukat a legtöbb esetben könnyen tetten érhető, hátsó szándék vezérelte. Legyen az a kubai rezsim propagálása, vagy éppen ellenkezőleg, Castro „elviselhetetlen” diktatúrájának ócsárlása. De vajon hogy látja a hírhedt kubai diktátor, az Egyesült Államok esküdt ellensége saját magát, politikai pályája alakulását? Önéletrajzi visszaemlékezésében Fidel beszél családjáról, gyermekkoráról, a privát katolikus iskolában kapott neveltetéséről, valamint azokról az erkölcsi és vallási hatásokról, amelyek már fiatalon kapcsolatba hozták a politikával. A vele készített – eddig a magyar olvasó számára nem hozzáférhető – interjúk, valamint legendásan hosszú beszédeinek részlete alapján talán árnyaltabb képet kapunk Fidelről, az emberről, és Fidelről, a politikusról. „Ítéljetek el, nincs jelentősége. A történelem majd feloldoz engem.” /Fidel Castro/
