Írónak, költőnek nem könnyű elképzelni, hogy kilépjen anyanyelve bűvköréből, és kitegye magát egy idegen kulturális környezet s mi több, egy idegen nyelv viharainak. Emigrációm kezdetén számomra is elképzelhetetlennek látszott, hogy angolul írjak, noha Londonban éltem, és a nyelv életem részévé vált, akár akartam, akár nem. Tíz-tizenöt évvel később a kép jelentősen megváltozott. Nem kellett hazát cserélnem ahhoz, hogy nyelvet cseréljek. Az angol nyelv egyszerűsége és bonyolultsága, intellektuális lehetőségei és pontossága, metafizikai élessége és realista adottságai, célba találó energiája és ingerkedő játékossága mágnesként vonzották a nyelvi közeg nélkül maradt írót. Ebben az új közegben biztosabb és szabadabb, pontosabb és kifejezőbb, világosabb és ködösebb mozgási lehetőséget éreztem, mint anyanyelvem egyre távolodó hullámain. A sodrásban nem voltam egyedül: Joseph Conrad, Koestler, Nabokov, Kosinski és mások már felfedezték előttem, amit most magamnak kellett felfedeznem és átalakítanom a magam számára. Ez volt az Illuminációk nyelvi és gondolati kísérletének genezise. Hogy a kísérlet mennyire eredményes vagy eredménytelen, az olvasónak kell majd eldöntenie.
Az Illuminációk – kalandregény, noha egyesek szerint a hős kalandjai közelebb állnak Teiresziász meditációihoz, mint Odüsszeusz ravaszkodásaihoz, bár az író reméli, hogy a hős életében, jellemében és sorsában a „meditatív ravaszkodások” jelentős szerepet játszanak, és elegendő változatosságot és izgalmat nyújtanak az olvasónak, hogy ha megkezdi a regény olvasását, elégedetten be is fejezze. Az író – ezúttal is, mint mindig – csak azt olvasó türelmét, figyelmét és megértését kérheti ehhez a kalandhoz.
Aczél Tamás
