„Archeológiai detektívregény. Ez az izgalmas könyv bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Nílus partján élő népek már több évezreddel ezelőtt kifinomultabb világképpel, fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint azt eddig feltételeztük.” (Stanley Krippner)
A modern Kairó északkeleti részén egy magányos obeliszk áll, amely Héliopoliszra, az ókori világ legnagyobb tisztelettel övezett „tudásközpontjára” utal, amelynek irányítója egy főpap volt, aki egyben azoknak a megfigyelőknek a vezetőjeként is ténykedett, akiknek elsődleges feladata az éjszakai égbolt és a csillagok mozgásának figyelemmel kísérése volt.
Az egyik ilyen főpap, az első, akinek a nevét ismerjük, aki valamennyi közül talán a legnagyobb tiszteletnek örvendett, egy bizonyos Imhotep ("ő, aki békével jő") volt. Olyan híres és oly csodált személyiségnek számított, hogy a fáraók korának utolsó szakaszában éppen olyan tisztelettel és imádattal vették körül, akár az isteneket. Később a görögök a „Medicina atyjának” nevezték el őt, azonosították Aszklépiusszal, és ezzel kivételes pozícióba helyezték: ő lett az egyike azon történelmi személyiségeknek, azon valóban élt embereknek, akik nem voltak ugyan királyok, mégis isteni státuszba emelkedtek.
Imhotep évezredekkel később, 1932-ben, az eredeti, Boris Karloff főszereplésével készült hollywoodi filmben, a Múmiában a főgonosz szerepkörében jelent meg, majd a történet 1999-es, Stephen Sommers által rendezett és Brendan Fraser főszereplésével leforgatott változatában is hasonlóképpen került bemutatásra. Mivel népszerűségét és ismertségét tekintve csupán a gyermekkirály, Tutanhamon előzi meg – egyes vélemények szerint fej-fej mellett haladnak –, Imhotep a modern popkultúra egyik központi alakjának tekinthető, és Karloffnak, valamint Frasernek köszönhetően felkerült a „rosszfiúk” tízes listájára.
Robert Bauval és Thomas Brophy jelen könyvében azonban bizonyítani kívánja, hogy az egyiptológusok és a történészek méltán emlegetik őt géniuszként, bizonyos esetekben az építészet „felfedezőjeként”, a tudomány atyjaként.
