A XX. század magyar katolikus teológusainak műveiből és tanításaiból hatalmas szellemi háttér rajzolódik ki előttünk. A II. világháború előtti magyar szellemi reneszánsz a teológia területén is nagyot alkotott. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) bizonyos értelemben határkő volt: lezárt egy korábbi, és megnyitott egy új korszakot a teológiai kezdeményezések történetében. Az 1960-as évek nem tették lehetővé a magyar katolikus Egyház számára, hogy közvetlenül bekapcsolódjon a zsinati munkába. A zsinati szövegek lefordításával azonban bel- és külföldön számos olyan magyar teológus jelent meg, akik a zsinatot követő teológiai feldolgozó munkából kivették a részüket.
Negyven éven át az Egyház s annak teológiája súlyos külső és belső nyomás alatt állt. A teológia mégis létezett. 1964-től a részleges vatikáni megállapodással lehetőség nyílt arra, hogy a magyar püspökök tehetséges papokat küldjenek külföldre, elsősorban Rómába. A teológiát oktatóknak mégis kevés lehetőségük volt a publikálásra. Nevelők és teológiatanárok csak szigorú ellenőrzés alatt taníthattak. A magyar teológiának ebben az összetett helyzetben kellett megtalálnia a saját útját.
A teológus az Egyházban él, és hivatása az Egyház szolgálata. A rendszerváltozás előtti negyven év során a magyar teológia jóllehet szűkösebb körülmények között, mégis megállta a helyét, és gyakran nemzetközi hírű képviselőket adott a nagy Egyháznak.
Az Istenkereső tudósok című kötet arra törekszik, hogy bemutassa azokat a teológiai szempontból meghatározó személyeket, akiknek életútja már lezárult, tanításukat összegezni lehet, bel- és külföldön egyaránt maradandót alkottak, és publikációikkal, iskolateremtő tevékenységükkel, valamint nemzetközi elismertségükkel döntő módon hatottak a magyar katolikus teológiai gondolkodásra és műveltségre.
