A teodicea a görög theosz (isten) és dikaiószisz ( igazolás) szavak összetételéből eredően a filozófiai istentant jelenti. A filozófiai istentannak ez a megnevezése G. W. Leibniz (1646-1716) nevéhez fűződik, aki az Essais de théodicée sur la bonté de Dieu (Teodiceai tanulmány Isten jóságáról) című művében a világban fellelhető rossz ellenében próbálta igazolni Isten létét és jóságát. A teodicea elnevezést Chr. Wolff (1679-1754) tette elfogadottá, és a 18. századtól kezdődően általánossá vált a szokás, hogy a skolasztikus filozófiának az Isten létéről és mibenlétéről szóló részét ezzel a kifejezéssel jelöljék. Jóllehet a teodicea név viszonylag új keletű, a filozófiai istentan egyidős a filozófiával. (részlet a Bevezetésből)
