Balogh Gábor: Az Isztambuli Hadiút

1607. A tizenöt éves háború véget ért. Bécs és Isztambul újra diplomáciai viszonyt létesít egymással. Váradi Tamás, a szerencsi helyőrség hadnagya látszólag egyszerű megbízatást kap. El kell kísérnie egy darabon néhány főrangú török rabot a királyi Magyarországról hódoltsági területre, és ott átadni őket a Dunán lefelé hajózó követeknek. A foglyokkal Törökországban raboskodó keresztényeket akarnak kiváltani. 
Ám minden másképpen alakul, mint ahogy azt eltervezték. Német zsoldosok árulása miatt a konvojt kifosztják, a kíséretet és a rabokat megölik. Csak ketten maradnak életben, a hadnagy és egy török fogoly. 
Egy katonának kötelessége, hogy a parancsot teljesítse, és Váradi nem tétovázik. Elindul a rabbal, egyenesen Isztambulba. Végig a pusztasággá vált Hódoltságon, az egykori Szerbián és Bolgárországon keresztül. Szilaj marhákat terelő hajcsárok, dezertált szpáhik, önkényeskedő janicsárok, Mekkába igyekvő zarándokok, kalózok és kerengő dervisek keresztezik útjukat. Latrok és igazak. 
Két ember. Egy keresztény és egy muzulmán. Egyik a kard embere, a másik a szellemé. Egyik fehér, a másik fekete. 
Elérik-e utazásuk célját? Megtalálják-e a kiváltani szánt magyar rabot? 
Vajon hol a vége az Isztambuli Hadiútnak? Lehet, hogy ez az utazás sokkal messzebbre visz, mint azt ők gondolták?