„Nem szabad úgy élni ahogy élünk!” Lev Tolsztojnak a tizenkilencedik századi próza nagy összefoglalójának három, egymástól sokban különböző művét találja az olvasó ebben a kötetben, de az írások lényege egyformán ez a súlyos ítélet és felhívás – ítélet az egykorú polgári-földesúri világ hazug erkölcsei felett s ugyanakkor felhívás, amely nem veszítheti el erényét soha: minden kor emberét önvizsgálatra, a tiszta, boldog élet kutatására kényszeríti. Az Ivan Iljics halála Tolsztoj legtökéletesebb remekei közül való; ez az a mű, amelyben egyetlen felesleges szó, mozzanat vagy epizód sincs, itt a legelső mondattól kezdve minden a végső kifejlést építi: a halálával szemben álló ember tragikus felismerését, hogy „nem úgy élt, ahogy kellett volna”, noha az elmúló élet köznapi fogalmak szerint sikeresnek és boldognak lenne tekinthető. A Kreutzer szonáta a leghíresebb, ugyanakkor a legtöbbet vitatott Tolsztoj írások egyike, hősét Iljics Ivanéval lényegében azonos felismerésre tragédiával befejeződő házassága vezeti – logikus, de rendkívül végletes következtetései azóta is izgalomban tartják az olvasónemzedékeket. A Bál után klasszikus tömörségű és szépségű novella, ifjú hősét kegyetlen élmény döbbenti arra, hogy szakítani kell illúzióival, amelyek egy csillogó felületű, de valójában cinikus és durva lelkű világhoz fűzik.
