Minden évtized magán hordozza saját karakterjegyeit, de vannak közöttük igazán emlékezetesek. Évtizedek, amelyek a szokásosnál is markánsabb atmoszférával hagynak nyomot, amiknek saját gravitációja van. A 90-es ilyen volt. Glamúr és optimizmus, naivitás és bárgyúság, dekadencia és tragikum egyidejűsége a 60-as évek után ekkor tért vissza a világba.
Az ólomléptű 70-es, a válltöméses 80-as évek után a színes, nyúlós 90-es évtized ismét eufóriával, VHS-kazettákból emelt polcokkal, a „történelem végéről” szőtt illúziókkal, a technikai haladás mára bájosan röhejes mementóival volt terhes.
Nézőpont kérdése, hogy Magyarország a legjobb, vagy a legveszélyesebb pillanatban csatlakozott-e a szabad világhoz. Hogy a 80-as évek elején született, a 90-es években felnövő generáció rendkívül szerencsés, vagy inkább különösen kiszolgáltatott volt-e. Egy biztos: hihetetlenül jól éreztük magunkat. Nem tudunk és nem akarunk túllépni rajta.
