„Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általán tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi.” Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy „semmi-szerű” választ ad, pedig… például ha a nagymamája megkérdi, hogy milyen húst süssön, azt feleli, hogy nem tudja, pedig… az öregek otthonában az egyik néni éppen azt szerette volna, ha olyan unokája lenne, mint ő… Vagy ha a kislány, akivel jó volna együtt járni, azt állítja, hogy írt a nyáron, és az ember úgy tesz, mintha nem hinné el, hogy írt. Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi. Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.
