Simon László sokoldalú alkotószelleme középpontjában a lírikus én áll – Japán hajtás című új könyvét az eddigi költői életmű summájának tekinthetjük. A versek gondolatkörnyezetén tűnődve érezni, hogy minden kettős értelmezést sugall. A „könyv” egyfelől mi magunk vagyunk, „margótól margóig tartó” létünk kompendiuma; másfelől mindezt olyan varázsos könyvművészeti kultúra s lelemény köréből vett kísérletbe kötötte be a szerző, hogy e kettő eredményeképp nem is jöhetett létre más, mint egy költői világ gyönyörködtető összhangja. „Félbe, majd négyrét hajt bennünket az idő” – kezdjük szorongva olvasni. S ha közben, mint ma oly gyakran, a kiszolgáltatottságban vélnénk megtalálni létélményünket, a Japán hajtás költeményei olyan lelki és érzéki teljességbe vezetnek, melynek ige-oszlopai a hit, a bizalom, a tudat és a bizonyosság. A Zsoltáros improvizációk egyik tételéből e költői világ lényegét, megmaradásának egyik értelmét idézem: „szarvukat megszegem az istenteleneknek, / hogy a jók felkeljenek”. Kalász Márton
