„A Jégtörő Mátyás úgy kezdődik, mint egy fantasztikus regény. Egy büntetett szellem földi vándorlásait mondja el, míg különböző állati formákon át emberi testbe ér. (…) ez a könyv önmagától és szinte észrevétlenül valóságos népmeseregénnyé válik, s épp ezáltal hoz új, különös műfajt a magyar irodalomnak. Ami a legföltűnőbb: a mesehangulat Tamási regényébe valahogy nem is a fantasztikum ajtaján lopózik be. Maga a csodás história, a szellem vándorlásának története állatból állatba csöpp meseszerűséget sem mutat. A mese nem ebből a szellemhistóriából indul, hanem épp ellenkezőleg: a földi valóságból, egy intim falusi képből, a paraszti környezet rajzából, amelybe a száműzött szellem állati minőségében belecsöppen, hogy rámért „szolgálatát” teljesítse. (…) Ez a hang, ez a líra, a Jégtörő Mátyás fantasztikus meséjét éppoly igazi, tőrőlmetszett Tamási-könyvvé avatja, mint amilyen akár az első Ábel-kötet volt.” (Babits Mihály)
