Abbáziai történet 1882-ből; a 19. század első felében játszódik, a Napóleon bukását követő restauráció idején. Frangipáni várát a zűrzavaros viszonyok között potom összegért megvásárolja egy bizonyos Babiogarai Riparievich Metell. Ez az álneve a regény nábobi származású magyar hősének, Jókai félig-meddig rokonszenves kalandorai egyikének, aki a meglehetősen bonyolult cselekmény során szembekerül majd a délvidéki horvát mozgalmak vezérével, Deli Markóval. A harmadik főszereplő Milióra, Metell lánytestvére; beleszeret Deli Markóba, de az politikai érdekből közeledik hozzá, és amikor a romantikus végzet törvénye – vagy véletlene – folytán szörnyethal, a lány beleőrül a számára tragikus veszteségbe. A regény főcímét megismétlő epilogikus zárófejezetben Jókai szinte idegenvezetőként kalauzolja el az olvasót Fiuméba és környékére. A nép ajkán az a monda jár, hogy egy eszelős vénkisasszony temetőre néző magányos háza ablakából naponta hallja, amint egy másik őrült barkarolát hegedül és énekel neki. Van a történetnek harciasabb, folklorizált változata is: Deli Markó, a kraljevics fel-feltámad és meg-meggyújtja a harci fáklyát; énekelnek is róla egy-egy új balladát az „uskók fuzlások” és az angol riporterek, ahogy máig érvényes iróniával jegyzi meg Jókai. A Jókai-irodalom és Egyed Ilona utószava elmarasztalja a regényt az elhamarkodott munka dolgában, „a gyors termelés” ezúttal valóban ide illő címkéjével. Politikai megbízatás vezérelte Jókait, hogy szépíróként hozzászóljon a „Fiume-kérdéshez” (nekünk az „egyedüli ajtót” jelentette volna ez a tengeri kikötő a világkereskedelemhez, Horvátország persze magáénak akarta). De még ebben a nagyobbrészt valóban rutinból írott „melléktermékben” is akad olyan fejezet, amelyet bármely nagy epikus művész megirigyelhet: A guzla című, amely méltó a benne fölidézett hősköltemények, „rémdalok”, balladák népköltészeti tökélyéhez.
