Egy évvel az 2003. június 2-án „rám ijesztő” 70. születésnapom előtt döntöttem el véglegesen, ha Isten éltet és lesz elég pénzem, megírom és kiadom 1000 példányban ezt – a sorjában 13. – kötetemet. Hála Istennek és néhány támogatómnak, megélhettem. Elsősorban azok emlékének ajánlom, akiket koncepciós politikai perekben halálbüntetéssel, vagy hosszú ideig tartó szabadságvesztéssel sújtottak Justitia alávaló szolgái. Célom azonban azokra az eléggé el nem ítélhető bírói tévedésekre is felhívni Olvasóim figyelmét, amelyek miatt az elítélt csaknem bitófán fejezte be életét, vagy pedig éveket kellett rabságban töltenie, mire kiderült, hogy a neki felrótt bűntettet nem követte el. Érzékeltetni szeretném azt is, hogy a kiszabott büntetések gyakran nem állnak arányban az elkövetett bűncselekmény súlyával, a büntető és polgári perek egy részében pedig amellett, hogy az igazságszolgáltatás malmai csigalassúsággal őrölnek, a bíróságok egymásnak ellentmondó, s nemcsak Justitiát, hanem a közvéleményt is felháborító ítéletek születnek. Igaztalan lennék azonban, ha nem tárnék Önök elé olyan ügyeket is, amelyek Justitiát örömében késztették zokogásra. Úgy érzem, hogy a könyvemet kitöltő fejezetekkel több mint fél évszázadot átfogó időszak bűnüldöző és igazságszolgáltató tevékenységében jóval több a fényes, mint az árnyékos, vagy koromfekete oldal. Kérem Önöket, hogy ne csak egykori vagy mai politikai meggyőződésükre és jogérzékenységükre, hanem a szívükre is hallgatva döntsék el az egyes fejezetek elolvasása után, hogy Justitia bánatában vagy örömében hullatta könnyeit. Ha pedig csakis Önöktől függne, hogy a jövőben legalább hazánkban minden szinten az igazság diadalmaskodjék, mit tennének ennek érdekében?
