Amikor Gothár Péter első játékfilmjével, az Ajándék ez a nappal jelentkezett 1979-ben, az értő kritika új hangként, szemléletváltásként ünnepelte a magyar filmművészetben.
Valami tényleg megváltozott Gothár filmjei nem voltak beilleszthetők a korábbi, egymással sokszor termékenyen rivalizáló dokumentarista, illetve a filmnyelvi iskola alkotásai sorába, mégis mindkettőhöz közük volt. Megjelent bennük valami szomorú írónia, groteszk látásmód, kétértelmű, furcsa játék a valósággal, és ez a hang a magyar filmekre addig soha nem volt jellemző.
Az ajándék ez a nap a szűkebb szakmát lepte meg, a Megáll az idő, a „legendás hatvanas évek” felidézése viszont már a közönséget is elbűvölte, és népszerűsége azóta is töretlen. Több generáció ismert benne fiatalkorára, a nagy álmok és kiábrándulások, az illúziókkal való leszámolás lázas időszakára. Majd két olyan film következett – Idő van és Tiszta Amerika –, amelyekben a rendező Esterházy Péter posztmodern prózáját ültette át a film nyelvére. Az 1990-es Melodráma és a későbbiek, A részleg, a Haggyállógva Vászka, a Paszport és a Magyar szépség részben folytatták, részben továbbépítették a Gothár-filmek mindegyikében felfedezhető gondolatmenetet.
Abszurd realizmus? Lírai groteszk? A kritikák sommás megállapításai nem sok támpontot nyújtottak annak, aki a filmek üzenetére volt kíváncsi. Gelencsér Gábor Káoszkeringő című könyve eligazít a fogalmak erdejében, izgalmas és igényes filmelemzésekben visz végig a rendező életművén, amelynek részei az emlékezetes színházi rendezések és tévéfilmek is.
A szerző az ELTE Filmelmélet és Filmtörténet Szakának oktatója.
