No reviews for this product yet:0 rating

R. Kelényi Angelika: Szulejmán - Sorozat és történelem

Item number: 
kelenyi-szulejman

A ​sorozat és ami mögötte van I. Szulejmán szultán 1494 novemberében született Trabzonban és 1566. szeptember 6-án, Magyarországon, Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom uralkodójaként hódított. A török nép ikonikus ura a magyar történelmet egy kicsit is ismerő hazánkfiaiból rajongást biztos, hogy soha nem váltott volna ki, ha az egyik kereskedelmi csatorna meg nem vásárolja az uralkodó életéről szóló sorozatot.

A 2013 januárjától vetített Szulejmán című török filmsorozat nyomán a szultán negatív megítélése sokat változott, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy – különösen a romantikus lelkületű tévénézők – megkedvelték a Halit Ergenç által alakított Fényességest. A történelmi események, személyek tekintve, hogy tulajdonképpen egy szappanoperáról beszélünk nem minden esetben egyeznek a valósággal, de ezt nem is várhatjuk el, a főcímben meg is jegyzik az alkotók, hogy a mű történelmi ihletésű, ami nem azonos a történelmi hűséggel.

 

Kelényi Angelika tisztázza a valós történelmi eseményeket, már csak a saját történelmünk megismerése érdekében is, bár ez a könyv is sokkal inkább egy érdekesség gyűjtemény, semmint tudományos értekezés, a cikkek célja mégis – a szórakoztatás mellett – a félreértések eloszlatása.

Book condition Jó állapotú, használt
Book publisher: Figyelem Kiadó
3 900 Ft
Out of stock
Points earned after purchase: 390 Ft
We also recommend the following product as an accessory
Book Details

Könyvesboltunk a Corvin negyednél található, a Ferenc krt-on. Naponta töltünk fel "új" (használt valamint régebben kiadott új) könyveket a webshopba és vaterára is.

Book Specifications
Shelf space:
Hátul 1 szekrény, 2 polc
Number of pages:
217 pages
Year of publication:
2 016
Book cover:
Puhafedeles
ISBN:
9786155596483
Weight:
200 g/db
Reviews
Be the first to write a review!
Language
Loading...
Sign in
Forgot password
Cart
Go to cart
Loading...
Categories