Szilágyi Gábor tanulmánya a magyar állampártnak a kommunista pártok közötti nemzetközi pénzügyi és gazdasági együttműködésben játszott szerepét tekinti át. A három fejezet mindegyike a nyugat-európai elvtársak segélyezésének egy-egy módját mutatja be.
E módok közül a legfontosabb a szovjet vezetés által irányított Nemzetközi Szolidaritási Alap volt. A tanulmány természetesen nem adhat teljes körű leírást az Alap történetéről, csupán az abban való magyar részvételre összpontosít. Az eddig ismert forrásokból kiderül, hogy az Alap szovjet kezdeményezésre jött létre, de a magyar párt is ellenkezés nélkül vállalta a részvételt. Az Alap további története alapvetően a folytonosság szóval jellemezhető egyedül az évente teljesítendő összeg nagysága változott. A szerző a rendszer működésében érintett párt- és állami vezetők körének meghatározására is kísérletet tesz: az eddig ismert tények alapján mindenekelőtt az első titkár szerepe volt meghatározó. A fejezet utolsó bekezdései a magyar szerepvállalás végéről szólnak.
A második rész a magyar párt által bilaterális alapon juttatott támogatást vizsgálja. E dimenzióban egyszerre volt jelen a folytonosság és a változás. 1956 előtt alapvetően az egyszeri döntések spontán meghozatala volt jellemző, míg a Kádár-korszakban sokkal formalizáltabb lett a döntéshozatal. Ezzel együtt, a párton belüli döntési mechanizmus voltaképpen az egész korszakban állandó maradt. A Szolidaritási Alapon keresztül Nyugatra juttatott pénzösszegekhez képest a bilaterális alapon nyújtott támogatás összege alacsony volt.
Végül, de nem utolsósorban a szerző foglalkozik az indirekt támogatással is. Ebben a külkereskedelmi vállalatok játszották a legfontosabb szerepet. Eddigi ismereteink szerint a magyarok fő partnerei az osztrák, az olasz és a francia pártok cégei voltak. Megjegyzendő azonban, hogy mindenütt nehéz elkülöníteni a szokványos kereskedelmi ügyleteket a burk
