Kétkedő hitetlenséggel kezdtem magam is! Az első nyomtatott betűt a »tenyérjóslásról« gimnazista koromban több mint négy évtizeddel ezelőtt olvastam. Érdekelt, de szokatlan volt és nem hittem. Azonban az első érdeklődés és olvasmány után jött több is, lassan-csendben új és új könyveket szereztem be, hogy olvassak, tanuljak a furcsa és nehezen hihető kérdésről. De csak a saját kezemet tanulmányoztam, idegen kezet csak úgy lopva, titokban figyeltem meg, nyíltan még nem mertem mutatni, hogy a kérdés engemet érdekel. – Ugyancsak jó 30 éve már annak, hogy egy nagyobb társaságba voltam meghíva. Egy jelenlévő fiatal barátom, ma már tekintélyes állású előkelő úr, frakkmellénye zsebéből kivett papírlapocskáról olvasgatván le a vonalak jelentőségét, jósolgatott a jelenlévő hölgyek tenyeréből. Nagyon primitívnek találtam a dolgot, de – óriási sikere volt és rajongva kapkodtak rajta. Bár éreztem magamban, hogy én ezt jobban megtudnám csinálni, elnyomtam belső felbuzdulásomat és – néma maradtam. Otthon újra elővettem könyveimet, újakat is szereztem be néhányat, tanultam, készültem, mert elhatároztam, hogy legközelebb én is kiállok tudományommal és megpróbálok »levizsgázni«! A vizsga nemsokára megtörtént s a siker várakozáson felüli volt. Izgatott, serkentett a kérdés tovább. A tárgyból és rokontémakörből óriási szakirodalmat találtam. Már meg tudtam ítélni azt is, hogy sok selejtes is van köztük, összehasonlításokat végeztem a szakmunkák adatai között, jegyeztem, figyeltem, elvből, minden hozzáférhető kezet megnéztem. Kidolgoztam magamnak egy könnyen és a kéz beszennyezése nélkül keresztülvihető módot tenyérlenyomatok készítésére. Gyüjtöttem százával, ezrével a lenyomatokat, pontosan elkönyvelve őket. Gyüjteményem ma már több ezerből áll, százával ovodás-elemista-polgárista gyermekektől, felnőttektől, öregektől, százával elme-idegbetegektől, operáltaktól, de ikrektől, öngyilkosoktól, akasztott bűnözőktől, minden korú-nemű-rangú egyénektől is fel- és lefelé, Amerikától Sziámig és Japánig, Londontól Jeruzsálemig és Braziliáig…
