Lator László (szerk.): Klasszikus francia kisregények (A világirodalom klasszikusai)

Kötetünk hat kisregénye három évszázadból való.

A 17. századi Madame de Lafayette grófnő hírneve mind a mai napig Cléves hercegné című főművéhez fűződik, amellyel megnyitotta a francia lélektani regények hosszú sorát.

Lesage már a 18. század legelején írta a Sánta ördög-öt, mint az akkori módi szerint, a spanyol Luis Vélez de Guevara regénye alapján, La Bruyére modorában megrajzolt portrékkal egészítve ki művét.

A 18. századi, viharos életű Antoine-Francois Prévost sok műve közül csak a Manon Lescaut állta ki az idő próbáját, az viszont fényesen, máig is kiérdemelve az olvasó figyelmét a szenvedélynek azzal a megrendítő lobogásával, amely olyannyira nem volt jellemző a korabeli túlfinomult franciákra.

Az Adolphe-ot, annyi romantikus mű ősképét, 1806-ban írta Bejamin Constant – maga is egy híres romantikus kapcsolat egyik főszereplője (a másik Mme de Staël volt).

Lamartine-nak, a francia romantika első igazi költőjének Magyarországon először egy politikai művét ismerték meg, A girondisták történeté-t (nem is akárkik, például Petőfi és Eötvös József). A 48-as forradalmi kormány minisztere még leglázasabb politikai tevékenysége közben se hagyja abba az írást: 1849-ben jelenik meg a Graziella.

A folyton menekülő, hol börtönben, hol elmegyógyintézetben sínylődő Gérard de Nerval a harcos romantika mozgalmának egyik első tagja volt. A múlt század ötvenes éveiben írta legszebb könyveit, köztük a Sylvie-t.