Fekete István: Ködös utak (ritka)

„Az ​én igazi elemem a köd, színes vagy borús párák, az ólmos őszi eső, a hosszú téli alkonyatok és sűrű esték” – vallja magáról az író. Fekete István írásainak egy része a gyermeki élményvilágból, az elsüllyedt falusi életből fakad. Úgy mutatja be szülőföldjét, ahogy gyerekszemmel nézte, egyszrű eseményeiben is örök csodákra ámulva. Novelláinak hősei „kétkezi” emberek, harangozók, csizmadiák, kocsisok, pásztorok, bakterok, zsellérek, elsősorban pedig gyerekek. A másik világ, ahonnan a legszívesebben merít: a természet. Az író megbonthatatlan harmóniában élt vele, megfigyelte, ellesse titkait. Írásainak természetfestő erejét, hitelességét természetismeretének tulajdonította: „hogy az erdőt megszeressük, ismernünk kell fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait és a sok színt, hangot, az állatok mozgását, életrendjét, természetét, az erdő minden lakójának ősi törvényét”. A természet azonban nemcsak növény- és állatvilág, hozzá tartozik az idő örök mozgása, évszakok változása, nappalok-esték fordulása, csillagok, felhők járása, szél játéka. A kisebb-nagyobb történetekben mindenütt fölleljük Fekete István tehetségének sajátos jegyeit: a megformálás nemes vonalú egyszerűségét, az érzelmek és gondolatok humanizmusát, a tragikus helyzeteket is elviselhetővé, emberivé oldó humort, a világ csúfságait elfedő, mindent a szépség ragyogásba vonó költészetét, a játékosan könnyed, szárnyalóan kristálytiszta nyelvet.