A Vis Major és Kyra Eleison című regényekből megismert zsarupáros tovább járja a Fertő Citynek becézett megapolisz utcáit. Mi van, hogyha Fertő Cityben már-már a bűn számít rendnek? Mi van, hogyha Fertő City rendjének némelyik őre ennek folytán meg is tébolyodik? Mi van, ami mégis erősebb és maradandóbb érték a fölvásárolható majdnem mindennél, a bármilyen eszehagyott és szívekövült Fertő Cityben is? Mi van, amit Vavyan Fable ne tudna végül is jóra fordító módon ábrázolni – hamis illúzióktól mentesen, ám okos szívvel, görcsoldó humorral, lenyűgöző eseményzuhataggal és szemérmesen meg-megsimogató lírával? Mi van itt, most és egyáltalán, szűkebb-tágabb (vagy: még szűkebb?) világunkban?! Meg-megálló eszünket segít átlendíteni a holtpontokon, amikor olyan Álmodó és Álomfejtő meséli el nekünk, miről is szól valójában egy többé vagy kevésbé KÖNNYŰ ÁLOM, mint amelyen VAVYAN FABLE!
„Keblem exkedvese aludt. Nem haldoklott, nem is lábadozott. Nem keltett beteges benyomást. Egyszerűen fogta magát, és aludt. Könnyű álma lehetett, kisimult vonásainak tanúbizonysága szerint. Arról, hogy van mit kialudnia, az ugyanezen arcot tarkító foltok árulkodtak, ezeket jórészt jeges tömlők borították, jelezvén, hogy az agyba-főbe öldökölt Vis Major a gyógyszemélyzet kedvence. Takarója alá kíváncsiskodván felfedeztem, hogy más helyeken is jegelésben is részesül, egy intimebb zsinór viszont azt sugalmazta: ápolói sem bíznak meg benne teljesen. A szamuráj aludt, és kettesben voltunk, ha nem is a megszokott édesben, és mert nem látta senki, megérintettem homlokát, lefedtem a tenyeremmel, és most is belesajdult a szívem, hogy kézfejem mellett alul-felül is kimaradt még egy-egy szeletnyi ama jelentékeny magasságú homlokból, mert mindig kedveltem, hogy értelmesnek látszik a pasas, akit szeretek.”
