Hófödte hegyek magasában fekszik a hatalmas tibeti birodalom, a hűs szelek hona, sokkal magasabban a véle határos országoknál. A hőmérséklet nyáron is, télen is mérsékelt. Mint megannyi óriás kristály emlékmű, jégsapkás hegycsúcsok törnek az égbe. Számtalan folyó szabdalja e földet, és sok tiszta vizű tavat ringat” – írja hazájáról egy hajdan élt tibeti tudós. S valóban, Tibet a föld egyik legmagasabban fekvő országa. Déli vidéke megkapóan szép: legelőit dús fű borítja, s tengernyi tarka virág. A folyóvölgyek meredek falát fenyő, boróka, ciprus nőtte be, a napsütötte völgyekben aranyló árpaföldek váltakoznak szelíd füzesekkel, nyárfaligetekkel, gyümölcsöskertekkel. Északon más látvány fogad: hosszan elnyúló kősivatag, melyen csak itt-ott nő néhány csenevész cserje. A földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó tibeti nép élete mindig nehéz volt. A fenséges, de zord természet és a veszélyekkel teli élet keményre edzette az itt élők jellemét. Büszke, bátor, szabadságszerető emberek, hűségesek a barátságban, megvetik a gyávaságot, a butaságot, a csalárdságot, a kapzsiságot. E jellemvonásaik tükröződnek színes, kalandos, elragadó meséikben is, melyek megmutatják a tibeti nép életmódját, szokásait, kifejezik gondjait, reményeit. Kötetünk meséit Balassa Anna fordította, a rajzokat Czakó Mária készítette.
