„...ki álmodott? Ki álmodta ezt a történetet? Ki képzelte el? Melyikük? Mind a ketten? Egyik a másikának? És melyik pillanatban változott át valóságos életük álnok fantáziává? Mikor a vonat lement a La Manche csatorna alá? Vagy korábban? Aznap reggel, mikor Chantal bejelentette Jean-Marcnak, hogy Londonba utazik? Vagy még korábban? Mikor a grafológus irodájában belebotlott a normandiai városka kávéházának pincérébe? Vagy még annál is korábban? Mikor Jean-Marc az első levelet küldte neki? De küldte-e igazából ezeket a leveleket? Vagy csak képzeletben írta meg? Pontosan melyik az a pillanat, mikor a realitás irrealitásba, a valóság álmodozásba fordul? Hol a határ? Hol a határ?” A XXI. század küszöbén a párizsi illetőségű, konszolidált pár életének intim momentumait sem hagyják érintetlenül a nagy sorskérdések, életükbe beszüremkedik az apokaliptikus előérzet, a szorongás, a kiábrándultság. Vajon mi riasztóbb, hogy az ember javíthatatlan, vagy hogy ki tud bújni a bőréből, a továbbélés zálogaképpen? A Magyarországon igen közkedvelt szerzőnek ez a „kamaradarab”-ja a Lassúság után a második mű abból a regényciklusból, amelyet Kundera franciául írt.
