Aki kutyát tart, az kicsit diplomatafeladatot is vállal magára. Rászánja magát – ha nem is tudatosan -arra, hogy egy más természeti lénnyel kell együtt élnie. Olyan ez, mint mikor valamely ország nagykövete átveszi diplomáciai hivatalát: kicsit töri a befogadó ország nyelvét, tud valamennyit a történelméről, és reméli, hogy az elkövetkező időben be tud illeszkedni az addig idegen közeg szokásaiba.
A családban élő kutyával való harmonikus együttléthez nem kell más, csak igyekezet, hogy megértsük négylábú barátunk ösztönös viselkedésének mozgatórugóit. Ezek pedig szinte mindig visszavezethetők a farkas ősök szokásaira, falkatörvényeire. Ha ezeket valaki képes megérteni és elfogadni, az egyfajta csoda birtokába jut: úgy érezheti, érti a kutyák nyelvét, befogadja egy új világ.
