Lola Lafon: A kis kommunista, aki sosem mosolygott

Az ​1980-as években Ceausescu elszántan igyekezett meggyőzni a Nyugatot arról, hogy Románia nem a Szovjetunió csatlósa, hanem önálló, szabad akarattal rendelkező ország. Ehhez a politikai törekvéshez keresve sem találhatott volna ideálisabb szimbólumot, mint Nadia Comanecit, a „legfiatalabb kommunista hősnőt”, a sportikont, a gyereklány tornászt, a montreali olimpia bajnokát. Nadiát látva, a hidegháború óta először, a nyugati tinik arról ábrándoztak, hogy olyan sikeressé és tökéletessé válnak, mint kelet-európai kortársuk; a szülők imádták a fegyelmezett és céltudatos gyereklányt; a szakma és a média egy emberként ünnepelte a tehetséges sportolót. A sikernek azonban ára volt: Nadia egy őrült rendszer termékeként folyamatosan attól rettegett, hogy nővé érve elveszíti a rezsim támogatását és a Nyugat érdeklődését.

Lola Lafon több elbeszélő nézőpontjából elmesélt álomszerű története jóval több életrajzi regénynél. Nadia karrierje és sorsa messze túlmutat önmagán: feltárja a sport, egy valamikori rezsim, a média és a Nyugat képmutató működését, ezáltal pedig megvilágítja, hogy a kis kommunistának nagyon is megvolt az oka rá, hogy sosem mosolygott.