J. M. G. Le Clézio kötetének visszatérő motívuma a lázas állapot, melyet egy közönséges fogfájás, meghűlés vagy napszúrás is kiválthat. A lázas ember azonban mégsem teljesen önmaga; hallucinál, ébren álmodik, múltja megelevenedik, vagy éppen képzelgései rabjaként egy másik ember életét kezdi élni. Roch napszúrás hatására kezd el hallucinálni. Izzadságtól csatakos ágyán fekve azt képzeli, hogy szeretkezik, és delíriumában lassan átváltozik azzá a nővé, akit a karjában tart… „Ez a könyv kis őrületeinkről szól. Mindennap elveszítjük a fejünket. Dühbe jövünk. Ujjongunk. Részegek vagyunk. Ez általában nem tart soká, de épp elég. Valóságos vulkánok vagyunk. Szüntelenül kitöréssel fenyegetünk” – írja a kötetről a szerző, akit idén a svéd királyi akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntetett ki. Le Clézio „az érzéki eksztázis szerzője”, aki hazájában valóságos ikon, és akinek helyenként kísérletező és vad, máshol finom szövetű és árnyalt regényei szerte a világban nagy népszerűségnek örvendnek.
