Brankovics György (szerk.): Legujabb levelező A magán- és a kereskedelmi élet minden viszonyaira

Nem szeretek levelet írni! Jaj csak levelet ne kellene irni! – Igy sóhajt fel nagyon sok halandó, ha az élet követelményei vagy az udvariasság szabályai levélírásra kényszerítik. 
Nem csoda! 
Jó levelet irni nem mindenki képes, mert egy jó levélhez a nyelv tudása, ismerete még nem elég, sőt nagyon is kevés. 
Minden levélnek meg van ugyanis az indító oka és a meghatározott czélja. Bármi legyen is ez a czél, a levél irója el akarja azt érni és ennélfogva a mód, ahogyan a levél irva van, eszköz ama czél elérésére. Az olvasó előtt a levél küldője, mintegy maga áll és még az ismeretlenről is némi fogalmat alkothat magának annak leveléből. 
Az irott szó, még ismerősök között is, akik egymás közt talán nem veszik oly szigorúan a dolgot, több értékkel bír az élőszónál. Beszédközben egy vagy más téves felfogás, rögtön felvilágosítható és helyrehozható, míg írásban maradandóbb nyomot hagy maga után. 
Az élőszó, hang a pusztában, a fül mellett könnyen elsiklik s így nagyon sok része Írásbeli előadásra nem is alkalmas.