Negyvenhárom éves volt a szerző, amikor első regénye, A legyek ura megjelent, és ez a könyv nyomban meghozta Goldingnak a világhírt is. „Született optimista vagyok - írja magáról a szerző, majd hozzáteszi: - de a fogyatékos logika… pesszimistát formál belőlem.” Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével – a háborúval foglalkoznak. Ebből a pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul, mihelyt Golding az emberség kérdését faggatja: „Ember voltunk abban áll - írja egy helyütt -, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazságos és mi az igazságtalan.” És regényeiben Golding valóban fel is teszi ezeket a kérdéseket és mi kénytelenek vagyunk válaszolni rájuk.
Ha A legyek ura a regényírói pályakezdés dokumentuma, A piramis ugyanennek a pályának eddigi summázata: mintha a szélsőségesen egyéni stílusú és már-már elvontan filozofikus író ebben az önéletrajzi motívumokra épített regényben azt akarná bizonyítani, hogy a hétköznapi valóságot hagyományos eszközökkel éppoly érzékletesen lehet ábrázolni, mint az ember absztrakt tragédiáját.
