Kollár János: A lélek humora
Több célom is volt. Az egyik természetesen a szórakoztatás. A másik, hogy bepillantást nyújtsak egy terapeuta munkájába, és eloszlassak néhány olyan előítéletet, amely a pszichológiával, pszichológusokkal, pszichiáterekkel, pszichoterapeutákkal kapcsolatos.
Pszichológus vagyok… Megható és végtelenül megtisztelő, hogy különböző emberek mások előtt eltitkolt, mélyen elhallgatott érzéseiket, gondolataikat tárják fel előttem. Segítségnyújtás közben igyekszem magam is sokat tanulni tőlük és általuk… Sokak számára talán újdonság lehet, hogy terápiába nem csupán beteg emberek járhatnak. Egészséges emberek is vehetnek igénybe terápiás segítséget… Lehet, hogy valaki pusztán nehéz élethelyzetbe kerül, ettől azonban még nem tekinthető betegnek. Ebben az állapotában kérheti olyan szakember segítségét, aki nála esetleg jártasabb abban, hogyan lehet egy-egy ilyen szituációból kikeveredni…
Érdemes szót ejteni arról a két szélsőségről, amely a terapeutákat, és rajtuk keresztül a potenciális klienseket is sújtja. Az egyik szélsőség szerint csak azok járnak terápiába, akik nem normálisak. Emiatt sokan nem mernek segítséget kérni, mondván „Nem megyek én szakemberhez, hiszen nem vagyok bolond”. A könyvben található terápiás leírásokból reményeim szerint kiderül, hogy azok az emberek, akik felismerik, hogy önerőből képtelenek megoldani egy helyzetet, és ehhez segítséget kérnek, valójában nagyon is intelligensek. A másik véglet szerint „Elmegyek terápiába, mert szeretném, ha a terapeuta megoldaná a problémámat”. Természetesen a terapeuta nem fogja megoldani a kliens problémáját. Segítséget tud nyújtani. Ha ez sikerül, akkor kliense képes lesz arra, hogy megoldja a saját problémáját.
Könyvemet ajánlom mindazoknak, akik szeretnének egy rövid betekintést nyerni a terápiás folyamatokba, gondolkodásmódba.
