A könyv szerzője, P. Quadrupani, életszentsége és alapos tudása miatt elsőrangú lelki vezető volt Milanóban (+1807). Mester volt a különféle lelki kételyek, a lelket érdeklő és nyugtalanító kérdések fejtegetésében és szerencsés, békét hozó megoldásában. Mint olyan, aki állandóan lelkek vezetésével foglalkozott, részvéttel tapasztalta, hogy „épp a jó lelkek, akik Isten szolgálatában nagylelkűséggel és szent készséggel tűnnek ki, éreznek leginkább kínzó aggályosságot és szomorúságot, holott az evangélium tanai, melyeket legjobb tudásukkal és lelkiismeretesen követnek, éppen nem oly természetűek, hogy ily hangulatot idézzenek elő, hanem ellenkezőleg, igen alkalmasak arra, hogy már itt a földön az örök örömök előízét megízlelhessék”. P. Quadrupani ennek okát abban látta, hogy „a legtöbb hitszónok és író szigorú pontossággal megmutatja hallgatóinak vagy olvasóinak, mily könnyen s mily gyakran vétkezik az ember. Innét van, hogy a jámbor lelkek, melyek úgyis inkább félelemre hajlanak, mint örömre, amannak esnek áldozatul. Hogy mindvalamennyinek használjunk, a bűnről szólva nem szabad elfelejtenünk azt is megmagyarázni, hogy mikor nem vétünk a parancs ellen. Ilyképpen oktatnók a kevésbé példás keresztényeket, a jámborokat pedig sok tévedéstől óvnók meg. S épp ez utóbbit tartjuk nagyon fontosnak, minthogy itt Isten fiainak békéjéről van szó.”
Ez a tapasztalatból merített meggyőződése s a hívek állhatatos kérése, hogy írásban is élvezhessék üdvös oktatásait, hozta létre e kis művet.
