Leo 152 nap társas magány (dedikált)

Senkit sem szeretnék megbántani ezzel a könyvvel. De fogok. Tudom előre. Vannak dolgok, amelyeket hiába is „csomagolnék”, hiába fogalmaznám óvatosan, szíven ütnek majd mindenkit. Nem kérhetek előre bocsánatot mindenkitől, azért, ahogy emlékezem a történtekre. Ez a könyv nem hiteles villanapló. Az én gondolataimról, az én személyes élményeimről szól. Úgyis mondhatnám, hogy az én szemüvegemen keresztül szemléli az eseményeket. Egyfajta „Leo szerint a Világ (a Való)”.

Azaz mégsem. Egyrészt, mert ezt a könyvet csak részben Leo jegyzi. Ugyanannyi része van benne Nagy Zsoltnak is. Aki valójában voltam, vagyok, leszek, akkor is, amikor ez a 152 nap már megfakul az emlékekben. Az enyémben is, bármilyen lehetetlennek is tűnik ez momentán. Hiszen akárhogy is tagadnám, ez a 152 nap fenekestől felforgatta az életemet. Vagy legalábbis alaposan megváltoztatta. Másképp öltözködöm, másként telnek a napjaim, sok mindent talán másképp is gondolok.

Szóval nem szeretnék háborút indítani. Egyszerűen csak leírom, hogy én, Leo, azaz Nagy Zsolt, hogy láttam a dolgokat. És ehhez jogom van. Ha bárki az érintettek közül úgy érzi, hogy hamis képet festek róla, a társainkról, az eseményekről, arra biztatom, vágjon bele ő is! Ragadjon tollat, vagy üljön számítógéphez és nyugodtan írja meg az ő hiteles történetét. Ez az én történetem. Gondolatok, a benti és a kinti életemből. 152 nap társas magány.