Hogyan kellene élni? Addig is, amíg jön a Csoda. Addig is, amíg várod. De az is lehet, hogy nem jön. Az is lehet, hogy hiába vársz. Az is lehet, hogy így múlik az élet. Csodavárón. Csodátlanul… Ezért kell vállalni mindent. Szenvedést, bajt, sebet, vért, kétségbeejtõ kudarcok végtelen sorát, marást és szúrást, csípést és döfést s egy életen át annyi halált, mert jön … jön a Csoda. Mert van Csoda. Erre kell készülni, ezt kell várni az alatt a rongyos pár évtized alatt, ameddig tart ez a keskeny, hitvány kis út. S ha nem is jön, úgy kell végigjátszani a szerepet, földi élet-maszkunk furcsa, szánalmas figuráját, hogy Bal I.-rõl minden pillanatban beléphet a színpadra a Csoda, ez a várvavárt szereplõ, csak mindig, mindig mondd, éld, keresd, variáld a szöveget, hátha egyszer mégis sikerül átélned, sikerül kimondanod a bûvös Végszót.
