Háborús időkben rohamosan felgyorsul a technológiai fejlesztések tempója: a hadban álló országok szakemberei tudásuk és képzelőerejük legjavát nyújtva törekszenek arra, hogy a korábbiaknál erősebb, hatékonyabb és megbízhatóbb harci eszközöket alkossanak.
A Harmadik Birodalom mérnökei soha nem látott repüléstechnikai forradalmat indítottak el: Ernst Heinkel, Alexander Lippsich, Anton Flettner, Werner von Braun és a hozzájuk hasonló férfiak nem pusztán lankadatlan munkakedvvel felvértezett tervezők voltak, hanem tőrőlmetszett géniuszok, akik képzelőerő és bátorság dolgában sem szorultak mások segítségére.
Mindössze tíz évre volt szükségük, és a légcsavart rakéta- és sugárhajtóművek, a vásznazott felületeket ellenálló alumínium lemezek, a nyitott kabint nagy magasságokban történő bevetésekre tervezett, túlnyomásos pilótafülke, a csekély rombolóerővel bíró géppuskákat pedig pusztító gépágyúk és modern légiharc rakéták váltották fel.
Ők voltak azok, akik mindenki mást megelőzve kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal bíró csupaszárny repülőgépeket alkottak, és működőképes sugárhajtóműveket konstruáltak, megbízható helikoptereket terveztek, és lefektették a modern rakétatechnológia alapjait, behatoltak a sztratoszférába, és feltalálták a katapultülést, és még megannyi leleménnyel járultak hozzá a repüléstechnika fejlődéséhez.
Természetes, hogy áldozatos munkájuk során nem pusztán figyelemreméltó sikereket arattak, de esetenként fatális hibákat is vétettek; ám az is megesett, hogy a zseniális kudarcokból levonható tanulságok nagyobbat lendítettek a technikai fejlődés menetén, mint akár a szerényebb diadalok.
