Georg Trakl (1887-1914)
Az irodalmi expresszionizmus megteremtői közé tartozó, fiatalon elhunyt osztrák költő lírájának meghatározó motívumai: skizoid elmeállapot, kábítószer-függőség, testvérszerelem. Trakl verseit azonban nem ijesztő látomásokkal, rémképekkel teli látásmód, hanem a csöndes, mindent átható, mindenütt jelen lévő enyészet képzete uralja. Csodálatos megjelenítésben tárul elénk a pasztellszíneket opálosan fátyoloztató s felragyogtató költői színvilág a csöndes elmúlástól a Gonosz pusztító rombolásáig, aminek alapján Traklt méltán nevezhetjük „a gyönyörű enyészet költőjé”-nek.
Trakl poétikai egyediségét, különlegességét csak jóval halála után fedezték fel, azóta viszont folyvást jelen van az európai irodalmi tudatban, meghatározó tényezőként annak alakulásában.
Versépítő módszere szokatlan, szinte mozaikszerű: a több, olykor sok változatban megírt versek egyik-másikának bizonyos részei fedésbe hozhatók más versek részleteivel, s a teljes költői életművet elolvasva az az érzés támad bennünk, hogy egyetlen hosszú versben bolyongtuk végig ennek a szánandó léleknek tán semmihez nem fogható szépséggel megépített szenvedés-stációit.
A „Trakl összes” Erdélyi Z. János kongeniális fordításában és a költő életében s életművében eligazító esszé-előszavával jelenik meg.
