A mai köztudat a mágiát a bűvészettel hozza összefüggésbe, az ókortól a 19. századig azonban a mágia a természeti jelenségek befolyásolására irányuló cselekvések rendszere volt, amelyben az alkímia éppúgy helyet kapott, mint az asztrológia, a kiromancia, azaz a tenyérjóslás éppúgy, mint a tarokk stb.
Hans Biedermann, a neves osztrák néprajztudós és kultúrtörténész, kézi lexikonában az e gondolatkörhöz tartozó fogalmakat magyarázza. Megtudhatjuk könyvéből a bölcsek köve, a titokzatos Smaragdtábla, a mágikus négyszögek, a varázsvessző, a boszorkányszombat, számmágia és számtalan más fogalom értelmét, kultúrtörténeti hátterét, alkalmazásának alakulását. A közel 600 címszóban helyet kapott számos természettudós idevágó műveinek, gondolatkörének ismertetése; helyet kapott a nagy „mágusok”, mint a legendabéli Hermész Triszmegisztosz, a középkori Albertus Magnus, Nostradamus vagy a későbbi korok híres Arany- és rózsakeresztes lovagjai és mások bemutatása. A szakirodalom a tudományos kutatóhoz hasonlítja a mágust. „Mindkettőben közös a kívánság, hogy a környezete fölött uralkodjék. De a módszerek eltérnek: a mágus olyan rituálét követ, amit adottnak tekint, és nem is változtat rajta, a kutató pedig rendszeresen megfigyeli és variálja a racionálisan célirányos cselekvéseink külső körülményeit.” E különbség ellenére, a mágikus művészetek javára írandó, hogy belőlük nőtt ki a természettudomány, így az asztrológiából a tudományos csillagászat, alkímiából korunk kémiája, és így tovább.
Hans Biedermann kézikönyve a tárgyban alapkönyv. Senkinek sem hiányozhat könyvespolcáról, aki asztrológiai, alkímiai, kiromanciai és velük rokon témájú könyveket forgat.
