„Magyar Erato?” - kérdezte irodalomtörténész ismerősöm, amikor megemlítettem, hogy antológiát készülök összeállítani a testi szerelem magyar verseiből. - Miért nem mindjárt Magyar Priáp? Ugyan, kérlek. Hiszen tudod - közhely -, hogy a magyar ember szemérmes, érzelmeiről nem beszél, testi vágyairól, érzéki tapasztalatairól mégúgy se. Erotikus magyar vers alig akad."
Így kezdi Réz Pál e kötet utószavát, akit nem kedvetlenített el a kétkedés, hiszen jól tudta, hogy kézirattárak, archívumok tele vannak kiadatlan magyar versekkel, amelyek éppen erotikus kifejezéseik miatt nem kerültek a nagyközönség elé, s ismerte a könyvekben megbúvó, könyvtárak mélyén lapuló, testi gyönyörűséget zengő verseket, amelyeket a nagy reneszánsz püspök, Janus Pannonius vagy a börtönviselt katolikus pap, Verseghy írt. És ismerte Csokonai, Ady, Szabó Lőrinc, Nadányi és a kortársak erotikus verseit is, no meg aztán megkérte költő barátait írjanak verseket a készülő gyűjteménybe. Így állt össze ez az antológia, amely nem teljes, de magyar nyelven mindenképpen az első, ezerszínű, gazdag, változatos, vidám, kötekedő, ledér, pajzán, buja, játékos, érzéki és olykor bizony vaskos is. Az obszcenitás, a rossz értelemben közönségesség hiányzik persze a gyűjteményből. Vagy legalábbis nem jellemző. Persze e versgyűjteményre is áll az a közhely-igazság, hogy mindent ki lehet mondani, de nem mindegy, hogyan és mikor.
