A XIX. század nagy találmánya a világkiállítás, ahol először szembesülhetett a Föld népessége önmaga képével. 1873-ban a soron következő, ötödik rendezvény helye Bécs volt, ahol majdnem félezer kiállító jelent meg Európa, Ázsia, Afrika és Észak-Amerika országaiból. Számunkra a bécsi világkiállítás különösen fontos volt, mivel a kiegyezés utáni Magyarország ekkor lépett először a világ elé álló államként. Nagy várakozás előzte meg a képzőművészeti anyagot, amely az 1855-ös párizsi világkiállítás óta a tárlatok központi részévé vált. A kiállítások egyben művészettörténeti eseménynek is számítottak, ahol a világművészet fejlődése jól követhető volt.
Magyar részről a kiállításra való felkészülés jelentős anyagi áldozatokkal már évek óta folyt a Kultuszminisztérium égisze alatt. A magyar tárlatot Telepy Károly (1828-1906) festő, a Képzőművészeti Társulat titkára rendezte. A bécsi világkiállítással lezárult a magyar művészet XIX. századi fejlődésének egy jelentős korszaka, egyben nagy jövőjű, új törekvések első jelei bontakoztak itt ki. Tekinthetjük akár jelképesnek is, hogy bár az idős Barabástól az ifjú Munkácsyig minden jelentős elő mesterünket bemutatták, a kapuval szembeni központi helyre egy fiatal és ismeretlen mester, Szinyei Merse Pál Majális című képe került.
A magyar kiállítást már a megnyitó előtt többen meglátogatták. A "Pesti Napló" egy sokat idézett tudósítója két képre figyelt fel az anyagból: Munkácsy Mihály Éjjeli Őrjáratára (sic!) és a Majálisra." .... A kolorit meglepő - írja a tudósító Szinyei képéről. - Csupa tűz, csupa élet.... Kár, hogy a feldolgozott tárgy rémisztően prózai. Modern pantallóban, zubbonyban, felöltőben mulatozó emberek! Egy modern majális. Lehet-e köznapibb anyag a világban? Ha Szinyei nagyszerű színeihez méltóbb szöveget ád, ma több chancea lehetne arra, hogy versenytársait legyőzi." Vagyis a kép kvalitásait a kritikus tökéletesen érzékelte, csak a tárgy volt ebben a miliőben szokatlan
