No reviews for this product yet:0 rating

Novotni Péter: Magyar lovak

Item number: 
magyar-lovak

Ennek a könyvnek írásakor, szerkesztésekor nem a szokásos módon vettük sorra a lóval kapcsolatos tudnivalókat, a ló eredetétől napjainkig. Úgy gondoltuk, ezúttal inkább kiemelünk ebből a témakörből néhány olyan területet, amely a legérdekesebb információkat nyújthatja a XXI. század emberének – szövegben és képekben egyaránt. Nem titkolt célunk volt az is, hogy minden fejezeten belül elsősorban a magyar vonatkozású érdekességekre, tényekre, tudnivalókra fókuszáljunk, hogy mindnyájunkban erősítsük az érzést: bár néha feledni látszik, mégis lovas nemzet a magyar. Bemutatjuk a hazánkban tenyésztett jelentősebb lófajtákat, természetesen bővebben szólva a Magyarországon kitenyésztett fajtáinkról. Nincs még egy hely a világon, amely három lófajtát adott az állattenyésztésnek, csak Mezőhegyes. Ez a kicsiny község bölcsője volt a gidrán, a nóniusz és a Furioso-North star fajtának! És ezenkívül ott van Kisbér, Bábolna. A lovak viselkedésébe is bepillantást kapunk, amely talán segít megérteni őket, hogy még közelebb kerülhessünk egymáshoz. Végül felvillantjuk azt a számtalan lehetőséget, amit a LÓ kínál számunkra napjainkban, a ló használatának ezernyi formáját. Nincs az életnek olyan területe, ahol a történelem során ne lett volna segítségünkre a ló, legyen az bányászat, halászat, harcászat, közlekedés, mezőgazdaság, ipar – ma mégis elsősorban sporttársunk, barátunk. Ezúttal tekintsünk rá ezzel a szemmel!

Book condition Jó állapotú, használt
Book publisher: Pro-Book Könyvkiadó
Special features: Lovas könyvek
Savings: 1 000 Ft
Start date: 13/12/2024   While supplies last
22
4 500 Ft
3 500 Ft
Out of stock
Points earned after purchase: 140 Ft
Book Details

Könyvesboltunk a Corvin negyednél található, a Ferenc krt-on. Naponta töltünk fel "új" (használt valamint régebben kiadott új) könyveket a webshopba és vaterára is.

Book Specifications
Shelf space:
B42/1
Number of pages:
125 pages
Year of publication:
2 008
Book cover:
Keményfedeles
Notes:
Szines képekkel illusztrált.
Weight:
800 g/db
Reviews
Be the first to write a review!
Loading...
Language
Loading...
Sign in
Forgot password
Cart
Go to cart
Loading...
Categories