A magyar fegyvernemeket bemutató sorozatban ezúttal a tüzérség kerül sorra, amelyet egy igazi tüzértiszt bizonyos Bonaparte Napóleon a „háború istenének” nevezett. A távoli ellenség leküzdésével már a Bibliában is találkozhatunk, gondoljunk csak Dávid és a filiszteus Góliát küzdelmére. Az ókorban a parittyák mellett a hajítólándzsák és a nyilak képezték az ellenség leküzdésének ezt a módját. „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket!” -így fohászkodtak a jámbor keresztények templomaikban védelmet keresve. A kínaiak feltalálták, a bizánciak pedig nagy sikerrel alkalmazták a „görögtüzet”.A kőhajító gépek középkora után az akkori tüzérség életében forradalmi változást hozott a lőpor feltalálása. Az előbb kő; majd vasgolyókat kilövő ágyúk mellett megjelentek a kézi lőfegyverek is.
Az idő múlásával az ágyúk mind nagyobb jelentőségre tettek szert úgy támadásban, mint védelemben, várvívásban, szárazföldön és tengeren.
A páncélosok és a repülőgépek megjelenésére a tüzérség válasza a páncéltörő lövegek és légvédelmi ágyúk voltak.
Majd elkövetkezett a rakéta korszaka, amely napjainkban is fénykorát éli.
A tüzérség önálló fegyvernemmé vált, és jelentős szerepet játszott a magyar történelemben, különösen az 1848-49-es szabadságharcban, az első és a második világháborúban.
A magyar tüzér minden fronton és minden típusú löveg mögött becsülettel és hősiesen helytállt. Előttük tiszteleg ez a könyv.
