Machiavelli 1513-ban írta világhírű színművét, az olasz reneszánsz legjobb vígjátékát, a Mandragórát.
A történet Boccaccio novelláira emlékeztet: egy nagyvilági ifjúnak megtetszik az öregedő és együgyű Nicia mester szép és erényes felesége. Orvosnak adja ki magát, a gyermekáldás után sóvárgó férj bizalmába férkőzik, s ravasz csellel – szinte a férj szeme láttára – elnyeri a hölgy szerelmét.
A vígjáték a halódó középkor eszményeiből való kiábrándulást tükrözi, s az új kor embere tesz benne igazságot: elítéli az öregember és a szép ifjú nő nyilván szerelem nélkül, társadalmi kényszerből létrejött házasságát. Machiavelli műve formailag az antik vígjátékhoz kapcsolódik, de szereplői a kor jellegzetes alakjai: a hiszékeny, maradi jogtudós, a Párizst megjárt világfi, az élősdi kalandor, a hitet jól kamatoztató pap – ezért olyan eleven és érdekes ma is.
