Egy perui trockista forradalmárról szól Mario Vargas Llosa 1984-ben megjelent regénye: Alejandro Maytáról, aki 1958-ban egy elvetélt, tragikomikus, mindössze tizenkét óráig kitartó forradalmi felkelés vezére volt. A szerző a szemtanúkat kérdezve igyekszik rekonstruálni az eseményeket, feltárni az igazságot, hogy aztán annak ismeretében „hazudhasson", mert hiszen nem történelmet ír, hanem regényt, melynek jelen idejében egy „világvége-korszakot élő", háború, terrorizmus és idegen katonai beavatkozás sújtotta Perut képzel el. Az utolsó fejezetben találkozik a megöregedett, beteg, életét fagylaltárusként tengető Maytával is: a fikció szembesülhet a valósággal, ha a „valóság" szónak van egyáltalán értelme. Mert az egy éven át tartó nyomozás ellenére csak annyi bizonyos, hogy „mindenütt hegyekben áll a szemét", és az emberi nyomorúsággal szemben a forradalmi akciók éppoly tehetetlenek, mint egy regény. A tehetetlenségnek ez az érzése és a nyomorúság elleni dacos - akár irodalmi, akár forradalmi - lázadás kapcsolja össze a szerzőt és hősét, olyannyira, hogy a regény lapjain már-már összeolvadnak ők ketten: Mario Vargas Llosa, az író és Mayta, a forradalmár, akinek hitével és világnézetével az író nem ért egyet, mégis szeretne hinni erkölcsi tisztaságában.
