Október idusán minden évben kocsiversenyt rendeztek Rómában. A győztes lovat az oltáron feláldozták, s levágott fejéért a város lakói megvívtak – brutális szertartással idézve a daliás időket. Ezzel a történettel kezdi Colleen McCullough a Róma-regényfolyam hatodik, utolsó kötetét – a daliás és brutális idők megidézésére. A polgárháborúkban megroppant állam végveszélybe került, megmentője a Birodalom ura: Julius Caesar. A polgárháborúkban megroppant állam végveszélybe került, pusztítója a birodalom ura: Julius Caesar. A római polgárok egyik fele az első állítással ért egyet, a másik a másodikkal. Elkerülhetetlen a végső leszámolás. A nagy ember halott, gyilkosai sorra halnak, s Philippinél maga a római köztársaság is kiszenved. Ami utána jön, az már egy másik (nem kevésbé fényes) történet, és – legalábbis ez idő szerint – nem kívánkozik Colleen McCullogh tollára. Őt ugyanis a köztársaság haláltusája érdekli: a gyilkos viták, a véres csaták, a világraszóló szerelmek (Caesar és Kleopátra, a termékeny tata és a fogékony szűz), a hátborzongató családi drámák (Brutus, a botcsinálta hős és a rettenthetetlen Porcia), a jellemtörpék (Antonius) és a jellemóriások (az uticai Cato). A fenséges és hétköznapi. Nehéz lesz elszakadni tőle.
