„A nő szenvedélyes mozdulattal Mason fölé hajolt, és megcsókolta. – Hogyan tudnám én ezt magának megköszönni! – Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – mondta dühösen Mason. – Semmit, érti, egy megveszekedett vasat sem találtam a széfben, és ahogy ez az ügy kinéz, jobb lenne szépen elfelejteni, hogy átléptem annak a lakásnak a küszöbét. – Természetesen, Mr. Mason. Értem én, mennyire szükséges most a titoktartást. De mégis, nem lett volna jobb bezárni a széfet, és a helyére tenni a falborítást meg a festményt? – Minden bizonnyal jobb lett volna, csak éppen nem akartam megbolygatni a bizonyítékokat. – Miféle bizonyítékokat? – Nem tudom, és mivel nem tudom, nem kockáztattam. De egyvalamit tudok: gyilkoságszagot érzek.”
